Agrofil-SZMI Kft.

Hírek, szakcikkek Tanulmányút az Egyesült Államokban

Tapasztalatok egy kiforrott termesztési rendszerről

Cégünk, az Agrofil-SZMI Kft. kutató, fejlesztő és innovációs tevékenysége okán kiemelt figyelmet szentelünk a tevékenységi körünkhöz tartozó legfrissebb ismeretek, információk begyűjtésére, szakembergárdánk rendszeres képzésére. Csapatunk legutóbb az Egyesült Államokban járt tanulmányúton, hogy jobban megismerjük az ottani mezőgazdasági gyakorlatot, amelynek egyes elemei hazánkban is megfontolandók és akár a mindennapi munkavégzés során is hasznosíthatók lehetnek. 

A hetvenes, nyolcvanas évek sikeres hazai ágazati stratégiája ugyanis amerikai alapokra épült. Náluk az agrárium évszázadokon át töretlenül fejlődött, bőségesen álltak rendelkezésre jó minőségű termőterületek, és a gazdaságok négy-öt, olykor több generáció óta fejlődhettek zavartalanul. Úgy véltük, érdemes megismerni ezek működését, és az átvehető újításokat hazahozni, itthon hasznosítani. Utunk célja tehát az információszerzés volt, és ennek megfelelően nagyon sokat tanultunk, beszélgettünk a gazdákkal, kutatókkal, helyi integrátorokkal. A hétvégék is vagy utazással, vagy városnézéssel és kulturális programokkal teltek. Már hagyomány nálunk, hogy több generáció gyűjti az információt. Így most is képviseltették magukat a csapatban a hetvenes, a nyolcvanas, a kilencvenes évek és az új évezred szülöttei. Ez véleményem szerint elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy hasznosan töltsük el az időt amerikai utazásunk során, fókuszban a precíziós gazdálkodással és a talajműveléssel.

Letisztult játékszabályok

A 12 nap természetesen nem volt elég a hatalmas ország egészének megismerésére, így csak néhány államba látogattunk el: Minnesotába, Dél-Dakotába, Iowába, Illinois-ba, Indianába és Wisconsinba, miközben négyezer kilométert autóztunk. Az itt látott farmokon csak kukoricát és szóját termesztenek, Minnesotában „sormintaként” egy kevés zabot is. Ez a hazai vetésszerkezettől alapvetően eltér, bár a legjobb adottságú területeinket jól jellemzi. A tél a Golf-áramlat hiányában meglehetősen kemény, az éves csapadékmennyiség 700-800 mm körül van. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy csak a termelésre alkalmas, jó minőségű földterületeket használják.

Az első benyomásunk az volt, hogy nyugalom és letisztultság jellemzi ezeket a vállalkozásokat, világos játékszabályokkal. Ez nem is csoda, hiszen az Egyesült Államokban az agrárium területén az oktatás, kutatás és termelés egy egységet képez, ennek köszönhetően a fiatal szakembert a gyakorlati munkára készítik fel. A nagyvállalatok jelentős befolyással vannak az egyetemekre. A kutatói függetlenség emiatt nem határtalan, ugyanakkor a fejlesztési források lényegesen bővebbek a hazaiaknál. Nagyon erős az innovációs készség és akarat, ami óriási versenyelőnyt biztosít nekik, mégis úgy érzem, hogy nekünk és Magyarországnak is az innovációra kellene összpontosítanunk, ami lehetőséget teremt a versenyben maradásunkra. Meglepődve figyeltük meg, hogy a GMO-k általános alkalmazása miatt az amerikai és az európai mezőgazdaság fejlődése teljesen eltérő irányt vett. A termelés és a problémák megoldása ott egyszerűsödik, ám a termelői kreativitás elcsökevényesedik, és a problémák súlypontja áthelyeződik. Nagyon látványosan megmutatkozott ez, amikor gyomos szakemberekkel konzultáltunk.

Kitűnt, hogy lassan nem lesz átfedés a kontinensek gyomirtási problémái és megoldásai között, ezért nem tudnak az amerikaiak válaszokat adni a mi gondjainkra.

Gyökeresen más a talajművelés

Érdemes részletesebben beszélni az amerikai talajművelési rendszerekről, amelyek nagymértékben eltérnek a hazaiaktól.

Megfelelő csapadékviszonyok mellett sikeresen alkalmazható a talajművelés nélküli (no-till) kukoricatermesztés 

Forgatásos talajművelést nem végeznek, a szántás mint eljárás az ottani viszonyok között teljesen szükségtelen. Helyette a forgatás nélküli talajművelés osztozik a lényegesen kisebb arányú sávos műveléssel, és jelentős a talajművelés nélküli (no-till) termesztés is. Természetesen a talajt nem tapossák, általános az ikerkerekes vagy hevederes járószerkezet alkalmazása, és a terményt közelítőkocsival viszik el a kombájntól. Ez a rendszer tökéletesen működik.

A tábla domborzati és hidrológiai sajátosságait figyelembe véve az elfolyó víz útját nem háborgatják műveléssel, a táblán belül ezt a részt gyepesítik, elősegítve a víz beszivárgását és a nedves talaj megtartását a lejtőn, elejét véve az erózió kialakulásának. Ez az előrelátás bámulatos, főleg úgy, hogy a termőföldbőség miatt olyan lejtős területeken meg sem kísérlik a gazdálkodást, ahol mi még vígan szántunk, teret adva az eróziós károk kialakulásának. A talajművelés nélküli termelést sikeresen végzik. Azonban a tízéves tartamkísérletekben és a farmokon is láttuk, hogy a nem művelt parcellák, illetve a farmokon a táblák állománya gyengébb, és a tartamkísérletekben a terméseredmények elmaradnak a művelt parcellákétól. Ez logikus is, hiszen a talajműveléssel felpörgetjük az életet a talajban.

A terméskiesést a talajművelés költségének elmaradása nem pótolja maradéktalanul, azonban így egy négyfős család akár 2000 hektárral is megbirkózik, ráadásul kíméli a pótolhatatlan erőforrást, a talajt, fenntartható haszonra szert téve. A gazdák általában nem használnak takarónövényeket, de minden kutatóhelyen intenzíven foglalkoznak velük. A látvány egy kicsit komikus volt, mert a kemény telek miatt az őszi-téli takarónövények alig fejlődnek, még szárba sem nagyon indulnak, amikor tavasszal gyomirtó szerrel kezelik a táblát. A helyiek véleménye szerint azonban a no-till és a takarónövény-rendszer, illetve ezek kombinációi a glifozát hatóanyag és GMO nélkül életképtelenek. Ez mindenesetre elgondolkodtató.

Generációk óta épülő termelői szervezetek

Gyomismereti kert a hallgatóknak a Purdue Egyetemen

Nagy különbséget tapasztaltunk a magyarországi viszonyokhoz képest abban is, hogy az amerikai termelői szervezetek, a CO-AP-ok generációk alatt alulról szerveződve jöttek létre. Mindenki tudja, ki kinek a fia, és tőle mire számíthat. Megvan az együttélés kultúrája, biztosan megvolt ennek az ára is. A terményátvételnél nagyon bonyolult és szerintem elavult mértékegységrendszert használnak, mely melegágya lehetne a csalásnak, ám erre nem kerül sor. A CO-AP-ok saját tanácsadói hálózatot építenek ki, egy-egy fiatal új tanácsadó „beépülése” a rendszerbe nagyon lassú, viszont a bizalom iránta később annál nagyobb. A farmerek néhány „koszos centért” nem rúgnak fel egy régi kapcsolatot, mindenki a saját érdeke mellett keresi a közösét is.

Egy ilyen rendszerre fel lehet építeni egy bizalmi bigdata rendszert, amely összefoglalja egy nagy termelői közösség információs tömegét. A termelők bíznak abban, hogy ezek az információk biztonságban vannak, és az ő érdekükben használják fel.

Precíziós tápanyag-kijuttatás No-till és Strip-till körülmények között.

Kiépült a precíziós gazdálkodás

Az Egyesült Államokban a precíziós gazdálkodásnak egyébként is már „múltja” van, ennek köszönhetően termőzóna lehatárolásnál a hozamtérképek sorozatára alapozhatnak. Az első hozamtérképek több mint 25 évesek, így öt vagy

akár több releváns hozamtérképet találni nem nehéz. Ez is nagy eltérést jelent a magyar viszonyokhoz képest. A talajszkennelés és egyéb módszerek csak akkor jönnek szóba, ha nem készült jó hozamtérkép- sorozat, viszont akkor ez számít kiindulási pontnak. A drónokkal, multi- és hiperspektrális kamerákkal minden egyetem intenzíven kísérletezik, több cég komoly, igazi hightech szolgáltatást épít rájuk. A cél a látható tünetek megjelenését megelőzve, előre jelezni azokat a tényezőket, amelyek az adott területen a hozamtérkép mintázatát befolyásolhatják – például károsítókat vagy a vízhiányt. Így időben be lehet avatkozni és a veszteségeket el lehet kerülni. Ebben a témában itt is sok a bizonytalanság és a titkolózás, de a kutatómunka gőzerővel folyik. A kész, használható, megszilárdult és  kézzelfogható megoldásokra egyelőre várni kell. A differenciált tápanyag-kijuttatásban viszont óriási lehetőségek vannak. Nagy hatást gyakoroltak ránk a látott nitrogén- és kálium-tápanyagreakciók, amelyekért itthon le kell járnunk a lábunkat. Az Egyesült Államokban komolyan veszik a változó dózisú tápanyag-kijuttatást még az alaptrágyák esetében is. Kicseréltük a kísérleti tapasztalatainkat is, és megdöbbenve láttuk, hogy a változó tőszámú vetést illetően az eredményeink nagyon hasonlóak. Nagy érdeklődéssel fogadták az eredményeinket a változó mélységű talajműveléssel kapcsolatban, örömünkre szolgált, hogy mi is vihettünk a tengerentúlra egy kis újdonságot, üzemi tapasztalatot. 


Északi kukoricabogár (Diabrotica barberi). Jelenlétét még Európában nem észlelték, de Észak-Amerikában a D. virgiferához hasonlóan komoly károkat okoz.Európai megjelenésére számítani lehet. 

Megfontolásra érdemes

Úgy gondolom, hogy nagyon sok átvételre érdemes módszerrel és információval gazdagodtunk. A legfontosabb ezek közül talán az oktatás és az innováció kiemelt célként való kezelése. Kellenek a jó képzőhelyek, a nagy tanáregyéniségek, szükség van a jó képzési programokra, amelyekben hangsúlyt fektetnek a meliorációra és az öntözésre. A gazdák maguk döntenek, hogy milyen „álinnovációkat” alkalmaznak technológiaként. A tanulásra, szakmai tudásra azért van szükségük, hogy felismerjék a „mágiát”, és tudjanak rá nemet mondani, legyen bátorságuk a jó döntésekhez! A közös adathasználat ne ködös adathasználat legyen. Tudjam, hogy kinek szolgáltatom ki a vállalkozásomat. A jövő – és a jelen – legnagyobb kérdése az adatbiztonság, amire nem az a jó válasz, hogy meggondolatlanul átadjuk a legféltettebb stratégiai információinkat.

A medvelepkék (Arctiidae) családjába tartozó Spilosoma fajok döntő többsége szélsőségesen polifág. Hernyóik sok más kétszikű növény mellett a szója lombozatán is megélnek és képesek kisebb kártétel okozására is.

A bigdata helyet a jó válasz a SMALL DATA, amikor olyan közösségben osztom meg az információimat, amelyben magam is átlátom a rendszert. Nem maradiság ez, hanem maga a józan ész.

El kell gondolkodni a talajművelési gyakorlatunk megreformálásán is, amire a legnagyobb kényszert a legjobb adottságú termőterületeinken érzem. A lejtős területeken a szántással fel kell hagyni, és az erózióvédelemre szolgáló jó példákat át kell venni. Ám még itt sem szabad megállni, hanem sokkal tudatosabb talajművelést kell folytatni. Próbáljuk higgadtan felmérni a precíziós gazdálkodás és az agrárdigitalizáció kihívásait. Ha egy felfoghatatlanul gyorsuló rendszerre kapkodással válaszolunk, akkor csapdába esünk. Ám odafigyeléssel, gondos előkészítéssel a fenntartható mezőgazdaságot alapozhatjuk a precíziós technológiákra.

Lajos Mihály , ügyvezető 

Agrofil SZMI Kft.



Hírlevél Iratkozzon fel hírlevelünkre!

9235 Püski, Petőfi Sándor utca 7.
Agrofil-SZMI Kft.