Hírek, szakcikkek Gabonatarlók

A növénytermesztés „színtere” – termőföld, nem választható el a növényvédelemtől. A gabonatarló – a pihenő és mégis „dolgozó” föld – növényvédelmi hatású történések színtere.

Eszünk ágában sincs azt állítani, hogy a tarlón nem zajlanak gyombiológiai vonatkozású események – mégis – szakmai érdeklődésünk okán a tarlók állapotának a növénybetegségekre és az állati kártevőkre gyakorolt néhány hatására szeretnénk felhívni a figyelmet. Természetesen a téma rendkívüli kiterjedtsége miatt tesszük ezt a teljesség igénye nélkül.

Gabonatarlók – Növénybetegségek

A betegségek kórokozóinak fennmaradását, továbbszaporodását és terjedését egyaránt elősegíthetik a tarlók. Ezt kétféle úton valósíthatják meg: ez egyik út a visszamaradt fertőzött tarlómaradványok jelenléte, a másik lehetőség az árvakelések megjelenése.

A szártő- és kalászfuzáriózis (Fusarium spp.) kórokozóiról tudnunk kell, hogy kitűnően hasznosítják szénforrásként a cellulózt, tehát csapadékos időjárás mellett nemcsak életképesen való fennmaradásukkal, hanem további szaporodásukkal is számolnunk kell. Több fuzárium fajnak ivaros alakja is van (Gibberella-nemzetség), és ezek aszkospórás alakjai részt vehetnek a betegség őszi kalászosokra (búza, árpa) történő továbbvitelére.

A kalászosok biotróf kórokozóinak (lisztharmat, rozsdagombák) az élő gazdanövényre van szükségük továbbszaporodásukhoz, tehát kiemelkedő jelentőséggel bír az árvakelések jelenléte.

A gabonalisztharmat (Blumeria graminis) esetében pl. az előző kultúra tarlómaradványai hordozzák a kórokozó ivaros termőtesteit (kazmotéciumok), és a belőlük kiszabaduló aszkospórák fertőzik az árvakeléseket. Mivel azokon a kórokozó ivartalan alakja fennmarad, akár több nemzedék is követheti egymást. Ily módon a „friss”, fiatal ivartalan (konídiumos) alak időben mind „közelebb jut” a kelő őszi gabonához. Így tehát fertőződnek az őszi vetések és minél több fertőzött árvakelés van, annál nagyobb mértékben következhet be az őszi gabonák megbetegedése. Ezt követően minél enyhébb a tél, annál nagyobb mennyiségben képes a lisztharmat micéliumos alakban életképesen áttelelni. Mivel a betegség tavaszi felszaporodása elsődlegesen a kórokozó minél sikeresebb áttelelésétől függ, könnyű belátni, hogy a gondozatlan tarlók fertőződése alapvetően összefügg a kórokozó tavaszi felszaporodásával.

Lényegében hasonló „biológiai logika” mentén működik két rozsdagomba esetleges áttelelése.

Sárgarozsda uredo és teleuto telepei őszi búzán

A sárgarozsda (Puccinia striiformis) a kalászos gabonák három rozsdagombája közül elsőként produkált olyan sikeres áttelelést hazai körülmények között, ami alapjául szolgált egy pusztító járvány kialakulásához. 2013 tavaszán Magyarországon három gócban (Jászság, Fejér-megye és Békés-Csongrád egy része) számottevő fertőzés alakult ki. Ez a fertőzés az árvakeléseken keresztül uredospórák alakjában viszonylag nagy tömegben átjuthatott az őszi kalászosokra – elsősorban az őszi búzára, ahol még az ősz folyamán is szaporodhatott. Ezután – a 2013/14 enyhe telén a kórokozó rendkívül sikeresen áttelelt és már február végétől megindult felszaporodása. Korábban minden magyarországi rozsdajárvány a szél segítségével – általában áprilisban behurcolt uredospórák megtelepedéséből indult ki. (A fekete- és vörösrozsdát a tartós déli szelek, a sárgarozsdát az északi-északnyugati szelek „közvetítették”.) Azonban kb. 6 hetes „előnyt” biztosított a kórokozónak a sikeres áttelelés, hiszen így 6 héttel korábban indul meg az uredo-nemzedékek felszaporodása, mint külső forrásból, vagyis szél útján történő behurcolás esetén. Mivel kedvező körülmények között 8-10 naponként képződnek az újabb és újabb generációk, elmondhatjuk, hogy 4-5 plusz generációt jelent a kórokozó „javára”, ha sikerül áttelelnie. Az érés közeledtével megszűnik az uredo-nemzedékek sora és a folyamatot a teleutó-telepek (téli spórák telepei) megjelenése zárja.

Tudjuk, hogy a járvány kifejlődése tehát az uredo-nemzedékek számától függ, vagyis a sikeres áttelelés eddig nem tapasztalt képessége a kórokozó „eredményessége” szempontjából óriási jelentőséggel bír.

A vörösrozsda (Puccinia triticina) esetében az előző rozsdához hasonlóan kiemelt jelentősége van a gondozatlan tarlókon kialakuló árvakelések meglétéhez – van azonban egy lényeges különbség. Eddig is tapasztaltuk, hogy egyes években a vörösrozsda uredospórák, uredo-micéliumok alakjában áttelelt, de ez az áttelelés mértékében sohasem bizonyult igazán sikeresnek. Számottevő megjelenést csak a tartós déli szeleket követően tapasztaltunk, általában április folyamán.

A magyarázat: a melegigényes vörösrozsdának lényegesen rosszabbak az áttelelési esélyei, mint a hideget kedvelő sárgarozsdának. Igen ám, de mi történik, ha a globális felmelegedés hatására tovább enyhül teleink időjárása? – Könnyen lehet, hogy a levélrozsda „eltanulja a módszert” a sárgarozsdától és „Ő” is sikeres áttelelést produkál.

(A három gabonarozsda közül a feketerozsdának (Puccinia graminis) a legnagyobb a meleg-igénye, ezért érthető, hogy hazai körülmények között az uredo-alakban történő áttelelést sohasem tapasztaltunk – ami szerencsére azért is lehetetlen, mert szerencsére nagyon ritkán – legutóbb 1972-ben fordult elő Magyarországon.)

A biotrófok előtt már foglalkoztunk egy fontos nekrotróf csoporttal: a fuzárium fajokkal. Most folytassuk további nekrotrófokkal:

Először érdemes megemlíteni a korábban Helminthosporium-nemzetségbe tartozó kórokozókat. Ezt a nemzetséget a rendszertannal foglalkozók a pázsitfű-féle gazdanövények esetében 3 új nemzetségbe sorolták.

A teljesség igénye nélkül az őszi búzán előforduló fajok közé:

• a fahéjbarna levélfoltosság (Drechslera tritici-repentis) és
• a sötétbarna levélfoltosság (Bipolaris sorokiniana) tartozik.

Az őszi árpán:

• a recésfoltosság (Drechslera teres);
• és a már búzánál említett sötétbarna levélfoltosság fordul elő.

E betegségek közül búzán a fahéjbarna levélfoltosság, árpán a recésfoltosság a legveszélyesebb; mindkettő képes súlyos esetben akár 50 %-ot meghaladó kártételre is. Közös bennük az is, hogy a tarlón elfekvő fertőző növényi maradványok jelentik a legnagyobb veszélyt. Az árvakelések szerepéről kevés tényleges ismerettel rendelkezünk, inkább csak feltevéseink vannak. Ezeknek a betegségeknek az előidézéséhez provokációs kísérletekben a fertőzött szalma- és levéltörmeléket szórunk ki a kikelt őszi gabona állományára. Ennek ellenére az árvakelések betegségterjesztő szerepe sem zárható ki.

Az őszi búza nektrotróf kórokozóinak sorából a szeptóriás levélfoltosságot (Septoria tritici) és a szeptóriás pelyvafoltosságot (Staganospora nodorum – korábbi nevén: Septoria nodorum) emelnénk ki.

A két betegség közül elsősorban a szeptóriás levélfoltosság érdemel figyelmet. Egyrészt azért, mert a betegség előretörését tapasztaljuk, másrészt mert szintén érzékeny veszteséget képes okozni. Véleményünk szerint a gondozatlan tarló a szeptóriás eredetű betegségek terjesztésében is szerepet játszik.

A gabonafélék vírus-betegségei szintén súlyos károk okozására képesek. Mivel rovar-vektorok terjesztik, ez a kórokozó csoport már átvezet bennünket az állati kártevők és a tarló kapcsolatára. A vírusok terjedésénél az árvakeléseknek kell komoly figyelmet szentelnünk.

Gabonatarlók – Állati kártevők

Árpa sárga törpülés vírus

 A kalászosokon előforduló vírusos eredetű betegségek döntő hányadát levéltetvek viszik át, illetve hurcolják be a gabonavetésekbe. Kivételt képez a búzatörpülés vírus, amelynek vektorai kabócák, illetve az árpa sárgatörpülés vírus egy rendkívül ritka, hazánkban még elő nem fordult rassza, amely a Polymixa graminicola talajgomba útján terjed. A kalászos gabonákon több levéltetű faj is károsít, ezek közül több esetében a gondozatlan árvakelés, a „zöld futószalag” döntő mértékben hozzájárulhat egy korai levéltetű betelepedéshez, és ez által korai és erőteljes vírusos fertőzés kialakulásához.

A kalászos gabonákon károsító levéltetvek közül a közönséges búzalevéltetű (Scizaphis graminum), valamint a meglehetősen ritka orosz búzalevéltetű (Diuraphis noxia) nem gazdanövény váltó fajok, így fennmaradásuk szempontjából a zöld, gondozatlan tarlók rendkívül fontosak. A többi gabona-levéltetű (Rhopalosiphum padi, Macrosiphum avenae, Metopolophium dirhodum) ugyan gazdanövény váltó faj, de gabonavetéseinkre ugyanúgy, mint a nem gazdanövény váltó fajok esetében, a nyári tápnövényeken való jelenlét és migráció a veszélyes. Bár egyes fajok, mint pl. a zelnicemeggy levéltetű (Rhopalosiphum padi) más nyári tápnövényekről, mint pl. az ősszel még zöld kukoricákról is fertőzhetik az őszi vetéseket, a vírusvektor levéltetvekkel fertőzött, kezeletlen tarlók jelenléte nagyobb vektorpopulációt eredményez. Ennek egyenes következménye lehet az egyre inkább hosszúra nyúló őszi időszak során a hosszú ideig tartó vektortevékenység és vírusátvitel.

A tarlók gondozása, az árvakelések megsemmisítése nem jelenti feltétlenül azt, hogy az ősz folyamán nem léphet fel akár súlyos mértékű levéltetű betelepedés a kalászosokba, de a vektorpopuláció csökkentése révén a vírusvektor levéltetvek okozta veszélyt hatékonyan csökkenteni tudja.

Gabonafutrinka lárvája és kártétele

A tarlókon ugyanakkor nemcsak az árvakelések vannak jelen, hanem a betakarítás után ott maradó szalma és egyéb növényi törmelék is. Ennek mennyisége és elhelyezkedése is okozhat zoológiai veszélyhelyzetet. A földjeinken megtermelt szerves anyag minél nagyobb hányadának a termőföldeken maradása hosszú távon mindenképpen rendkívül jótékonyan hat termőtalajaink minőségére. Ugyanakkor az aratás után ottmaradó szerves anyagot minél jobban felaprítva és egyenletesen kell bejuttatni a talajba, hogy az ott élő mikrobiológiai fauna és flóra ki tudja fejteni áldásos tevékenységét. Itt jelen esetben az egyenletességen van a lényeg. Ha a szalma hosszanti csíkokba rendezve, vastag állományban hever a tarlón sokáig, úgy alatta a talaj nedvesebb marad, mint a fedetlen tarlón és ez ideális peterakó helyet biztosít a gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides) számára. Ez a kártevő majd ősszel fog súlyos gondokat okozni, amikor vagy eleve inszekticides csávázószerrel kezelt vetőmagot kell használni ellene, vagy pedig inszekticides állománykezeléssel kell a károsító lárvák egyedszámát radikálisan csökkenteni.

A kalászosok tarlóin aratás után jelenlévő nagy mennyiségű száraz szerves anyagot mihamarabb egyenletes eloszlásban a talajba juttatva ezek a lokális, nedves foltok, csíkok nem lesznek jelen és a peterakó helyet kereső gabonafutrinka imágók zömében máshol fogják lerakni petéiket. Ez esetben is a helyes tarlókezelés preventív hatása majd ősszel, egy esetlegesen megspórolt inszekticides állományvédelem formájában mutatkozhat meg. Az, hogy a helyes tarlókezelés önmagában teljességgel megszünteti a gabonafutrinka okozta problémát, meglehetősen valószínűtlen, de az őszi vetést igen nagy valószínűséggel sokkal kevesebb lárva fogja támadni, mint ha gondozatlan, vagy már csak a peterakás után elművelt tarló után végeznénk az őszi kalászos vetését.

A tarlóápolásról

Mint láttuk a tarló ápolásának több célja van. Első és legfontosabb, az előző ciklusban termesztett növények (fertőzött) tarlómaradványainak minél tökéletesebb felaprítása és alátakarása. További cél, hogy a kelő gyomokat elpusztítsuk és így a talaj gyommag készletét korlátozzuk. Az árvakelések esetében betegségterjesztő szerepük miatt arra kell törekedni, hogy a kelést követően 2-3 héten belül a talajműveléssel elpusztítsuk azokat. Fontos szempont, hogy a talaj művelésének módja a talaj vízkészletét minél hatékonyabban megóvja és eredményesen támogassa a magágy készítését az utónövény számára. A tarlóápolás műveleteinek számát az évjárat időjárásának, a csapadékviszonyok alakulása befolyásolja.

Dr. Békési Pál és Hertelendy Péter