Hírek, szakcikkek Ritkább, pelyvás búza fajok ökológiai termesztésének növényvédelmi kockázatai

A konvencionális termesztéstől eltérően a bio durum búza részaránya relatíve kevesebb, ugyanakkor a tönköly búza egyértelműen az ökológiai termesztés feltételei mellett nagyon jelentős részarányt képvisel. Mindezeken felül javarészt ökológiai termesztési környezetben több gazda is termeszt, vagy termeszteni szeretne olyan ritkább, archaikus búzafajokat, mint a tönke, vagy más néven feketekalászú búza (Triticum dicoccum), vagy az alakor (Triticum monococcum).

A szántóföldi növénytermesztésben minden termesztett faj és minden fajta használata során van egy adott növényvédelmi kockázat, amely döntően a termesztésbe vont fajtának a különböző fertőző növénybetegségek iránti reakciójától függ. Ez a reakció, illetve az egyes betegségekre adott reakciók együttese döntően meghatározza az adott faj, illetve a fajta termesztésének gazdaságosságát, szélsőséges esetekben akár a termeszthetőségét is. Ez utóbbi szélsőségre is akad azért példa. A sárgarozsdára (Puccinia striiformis) pl. extrém módon fogékony búza fajták, mint pl. az Mv Marsall termesztése már közepes erejű fertőzési nyomás mellett is csak nagyon durva fungicid használat mellett lenne lehetséges. Az ökológiai termesztés viszonyai között a kórokozó ezt a fajtát gyakorlatilag kipusztítaná a tábláról. De ilyen példa lehet a McDonald’s által forgalmazott sült krumpli esete is. Észak–Amerikában ezt egy Russet Burbank nevű, szélsőségesen fitoftóra (Phytophthora infestans) fogékony fajtából állítják elő. Ez a fajta Nyugat–Európában pont a szélsőséges fogékonysága miatt csak olyan gyakori növényvédő szeres kezelésekkel tartható fenn, amely lehetetlenné tenné az élelmiszer ipari termékben a megengedett hatóanyag maradék értékek betartását. Éppen ezért Európában a McDonald’s a sült krumplit nem ebből, hanem a Lady Olympia fajtából állítja elő.

Amikor egy termelő gabona fajt és azon belül fajtát választ, a választás időpontjában az adott fajta tulajdonságainak tudomásul vételével egyúttal nagyon sok, a későbbiekben felmerülő előnyös, vagy problémás tulajdonság, illetve a rájuk adandó termesztői reakciók mellett is állást foglal. Ez a helyzet a kalászos gabonák esetében is. Ugyanakkor az ökológiai termesztés feltételrendszere mellett sok esetben ismeretlen az egyes fajták, vagy akár a ritkábban termesztett gabona fajok viselkedése. Nem áll rendelkezésre fajtaleírás, amelyből a termelők tájékozódhatnának.

Az állami fajtaminősítés és elismerés rendszere nem ismeri az „ökológiai termesztésre ajánlott/alkalmas” fajta fogalmát. Igen sok esetben igen jó, sok kórokozó ellen hatékony, komplex rezisztenciával rendelkező fajtajelölt vérzik el akár úgy, hogy termése 1-2 ezrelékkel elmarad a standardok eredményétől.

Döntően ezt a hiányt kiküszöbölendő végez az Ökológiai Mezőgazdasági Kutató Intézet az ország számos pontján már évek óta nagyüzemi, „on farm” kísérleteket az egyes kenyér- és tönkölybúza fajtákkal, illetve más kutatóhelyekkel karöltve kisparcellás kísérleteket a különböző ritkább, archaikus búza fajokkal.

Veszedelmes tévhitek

Az ökológiai termesztéssel kapcsolatban rengeteg tévhit él és virágzik a termelők körében. Ezek egy része ténylegesen rosszindulatú pletyka, másik részük meg teljes mértékben a tudatlanság táptalajából kitenyésző, amolyan „rural legend”. Az a téves és gúnyos, rosszindulatú elképzelés, mely szerint az a bio, amelyet sötétben, tanúk nélkül permeteznek, nemcsak rosszindulatú és káros, hanem még szakmailag is megalapozatlan. Kalászos gabonát még konvencionális termesztés esetén is csak akkor célszerű este kezelni, ha éjjel aktív állati károsító, pl. csócsárló ellen folyik a kezelés.

Egy másik, sokkalta gyakoribb és szerencsére csak a tudatlanságon alapuló tévhit az, hogy az a bio, ami kukacos, rohadt és a bio termesztésnél jó eséllyel szinte „lerohad a határ”. A közhiedelemmel ellentétben még sokszor a konvencionális termesztésben megedződött növényvédős szakemberek számára is meglepő az, hogy az ökológiai termesztési környezetben az egyébként vehemensen támadó kórokozók fertőzése és kártétele messze elmarad attól, amely pl. az adott fajtától amúgy „elvárható” lenne.

Szintén gyakori és szintén a tudatlanságból sarjadzó tévhit az, hogy bio termesztés az, ahol semmiféle növényvédelem sincs. Aki ilyesmit gondol, az finoman szólva is fogalmi zavarokban szenved és a növényvédelem a képzeletében csak és kizárólag a kémiai növényvédelmet jelenti. Valójában az ökológiai termesztési környezetben is engedélyezett néhány hatóanyag korlátozott használata. Ugyanakkor az agrotechnikai és genetikai (fajtahasználat) eszközöknek a konvencionális termesztésben általánosnál sokkalta hatékonyabb használata az, amelyre az ökológiai termesztésben támaszkodni lehet és kell. Az ökológiai termesztés növényvédelme tehát olyan integrált növényvédelem, ahol az utolsó lehetséges módszer, a kémiai védelem meglehetősen szűk korlátok közé van szorítva. Éppen emiatt az a gazda, aki bio gabonát szeretne termeszteni, sokkal jobban, hatékonyabban alkalmazza az agrotechnikai és genetikai védelem fogásait, mint az a termelő, aki két emberöltő óta csak azt látja, hogy a kártevők, kórokozók ellen leginkább a vegyszerraktárban lévő cuccok segítségével lehet védekezni.

Kórokozók hosszú sora

A Triticum nemzetség fajait, ide értve a kenyér-, durum, és tönköly búza mellett a tönkét és az alakort is, potenciálisan nagyon sok kórokozó képes megfertőzni és károsítani.

A kalászosok – épp úgy mint az állatok, vagy akár az ember is – céltáblái, gazdaszervezetei lehetnek a különböző vírusos betegségeknek. Hazánkban a kalászos gabonákat döntően az árpa sárga törpülés vírusa (BYDV), valamint a búza törpülés vírus (WDV) veszélyezteti. Előbbi fajnak a különböző levéltetvek, míg a búza törpülés vírusnak a kabócák a vektorai. Mindkét vírus faj jelentős, akár 60–70 %-os kártételt is képes okozni konvencionális termesztés feltételei mellett. A vírusos fertőzést segíti a korai vetés és a hosszú, meleg, fagymentes őszi időjárás. Az időjárást ugyan nem tudjuk befolyásolni, de a korai vetések kerülésével a vírusvektor rovarok őszi tevékenységét hatékonyan lehet korlátozni.

A vírusos megbetegedések tekintetében az alakor szinte immunisnak tekinthető. Ugyanakkor a tönke búza fajtától függően mindkét vírusra közepesen fogékony. A tönke búzán a vírusos fertőzések nagyon ritkán járnak látványos, sárgulásos tünetekkel. A nem túl nagy mértékű törpülés ugyanakkor előfordulhat. A vírusos megbetegedés jelenlétét a tönke búzában sokszor nagyon nehéz felismerni. Érzékeny kártételt a vírusok ennél a fajnál csak a gabonáknak a vetésszerkezetben elfoglalt szélsőségesen nagy aránya és a rendkívül korai vetés, valamint a káros szomszédság (elműveletlen, zöld gabona tarló, igen késői kukorica) együttes megléte esetén okozhatnak.

A gombás eredetű megbetegedések közül a gabona lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. tritici) fertőzésével az alakor termesztése során gyakorlatilag nem kell számolni. A tönke búza esetében a termesztésben lévő fajták nem kimondottan fogékonyak, lombozatukon a kórokozó számottevő kártételt nem képes okozni. A lisztharmat rendkívül szereti a nitrogénnel bőségesen, esetleg feleslegben ellátott növényeket. A tápanyag ellátás, főképp a nitrogén ellátás kordában tartása hatékonyan csökkentheti a lisztharmat előfordulását.

Szeptóriás levélfoltosság

A levélfoltosságot okozó gombák közül a szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) mindkét fajt képes megfertőzni, de az alakor levélzetén nem szokott számottevő fertőzés kialakulni. A tönke búza esetében ugyanakkor nagyon erős fajtafüggőség alakult ki. A hazánkban állami elismerésben részesült Mv Hegyes fajta nem igazán fogékony erre a kórokozóra, de a tönke tájfajták egy része akár szélsőséges mértékben is fogékony lehet. Ez a durva fogékonyság még a kedvezőtlen környezeti feltételek mellett, pl. durva aszályban is felléphet.

A szeptóriás levélfoltosság közeli rokona, a sztagonospórás pelyvabarnulás (Stagonospora nodorum) sokkalta ritkább kórokozó. Életmódja szinte azonos a szeptóriás levélfoltosság kórokozójáéval. Ugyanakkor az a kórokozó képes megfertőzni a pelyva leveleket is, azokon lilás kontúrú szürkés, elhalt foltot okozva. Igen ritkán a kórokozó szisztémikus fertőzést is okoz és ilyenkor az egész kalász is fertőződik.

Bár a fertzőzési arány ilyenkor is alacsony, de a kalász annyira torzul (keskeny, késpenge szerű alakja lesz), hogy elvész a fajtajelleg és vetőmag termesztése esetén a fertőzött növényeket tévesen fajtaidegennek nézve az ellenőrök kizárhatják a táblát. Ez ugyan rettenetesen ritka, de volt már rá példa.

A szeptóriás levélfoltosságok mellett a másik fontos, levélfoltosságot okozó betegség hazánkban a búza fahéjbarna levélfoltossága (Drechslera tritici-repentis).

Ez a kórokozó meglehetősen furcsa fejlődésmenetével lóg ki a többi betegség közül. Szélsőségesen nedvességkedvelő faj, amely a szeptóriához hasonlóan a növényi maradványokon telel át. Ugyanakkor az ivaros szaporodás során képződő aszkospórái iszonyatosan nehezek, így azok a szaporodási ciklus elején, a kilökődés idején csak 5–8 cm távolságra képesek elrepülni. Ha ebben a távolságban találnak zöld búza levelet, akkor beindulhat az ivartalanul történő konídium termelés és a fertőzési folyamat folytatódhat. Ha nem, akkor ott betegség nem lesz.

A fentiekből következően ez a betegség döntő mértékben kötődik a búza monokultúrához. Amely viszont ökológiai termesztésben nem fordulhat elő. Sajnos a kórokozó erre az opcióra is készült. Az egy hónapig tartó aszkospóra kilökődési időszak után a már kiürült termőtestek csúcsi részén – a gombák világában egyedülálló módon – képes ivartalan úton képződő konídiumok fejlesztésére. Tehát a monokultúra kerülése megszüntetni nem tudja a problémát, csak a fertőzés idejét késlelteti jelentősen.

A fahéjbarna levélfoltosság, vagy másik ismertebb nevén: DTR esetében minden Triticum és Agropyron nemzetségbe tartozó faj fertőződhet. A kenyérbúzák között is meglehetősen ritka a legalább mérsékelten rezisztensnek tekinthető fajta. Ugyanakkor a kórokozó ellen a növényi maradványok minél jobb leforgatása már önmagában is igen jó hatékonyságú.

Rozsdák

A búzákat, így az alakort és a tönkét is veszélyeztetik a különböző gabona rozsda fajok. Pusztító erejük fajtól függően nagy, akár 100 %-os mértékű is lehet. E kórokozók körében a legnagyobb „tűzerővel” rendelkező faj, a fekete rozsda, más néven szárrozsda (Puccinia graminis). Minden búza fajt fertőzhet, az alakort és a tönkét is. Szerencsére ez a nagyon melegigényes rozsda faj utoljára 1972-ben okozott országos méretű járványt a hazai búza termesztésben. A fekete rozsda fellépése könnyen felismerhető a száron is megjelenő eleinte őz barna, később fekete uredo, majd teleuto telepekről. A növény epidermisze a fekete teleuto telepek felett is felszakad, amely más rozsdáknál sohasem következik be.

Sajnálatos módon a globális felmelegedés, a nyár elején már gyakori déli, afrikai eredetű légtömegek beáramlása a fekete rozsda advektív fellépésének veszélyét nagy mértékben növeli. Az idei nyáron – sok-sok év után először – kenyérbúza állományokban már elszórtan megjelent ez a roppant veszélyes kórokozó.

Mind az alakort, mind a tönkét képes megtámadni és akár teljes termésveszteséget is okozni. Szerencsére rendkívül ritka, de fellépése várhatóan gyakoribb lesz. És ez az új rasszok miatt az eddigieknél veszélyesebb lehet.

A rozsda fajokra jellemző rasszokra tagolódás és a rasszok gyakori váltása erre a fajra is jellemző. És a legújabb rasszok fellépését a nemesítés csak sok éves késéssel tudja követni. Ez által megnő annak az esélye, hogy Közép–Európa valamelyik forró nyárelőn egy olyan déli légáramlatot kap, amelyben lesz fekete rozsda uredospóra is, és olyan rasszok is lesznek a populációban, amelyek addig Európában még sohasem fordultak elő, és így genetikai védelem sem lesz a kórokozó ellen.

Sárga rozsda atípusos megjelenése

A pusztító erő tekintetében az elmúlt évek, főleg 2014 után a 2. helyre fellépett sárga rozsda (Puccinia striiformis) esetében is hasonló a helyzet. A kórokozó kénsárga–halvány narancs sárga, sok esetben csíkokat alkotó telepeiről kapta nevét. Ellentétben a fekete rozsdával, még fagyos teleken is áttelelhet. Telelését nehéz észrevenni, mivel atípusos, foltszerű telepeket képez, spórái pedig csak a talaj felé eső levél felületen képződnek.

A sárga rozsda messze a leghírhedtebb valamennyi faj közül a rassz képzésről és a rasszok nagyon gyors cseréjéről. Ez évente drasztikus mértékben átírja a fajták rezisztenciájáról kialakított képet. Az elmúlt év telét csak egy rassz, a „Triticale aggresssive” rassz volt képes túlélni. Úgy látszik: ez a kórokozó nem szereti olvasni a szakirodalmat, mivel a sárga rozsdának -10 Celsius fok alatt el kellene pusztulnia. Viszont 2017. január 9–13. között volt sok esetben -20 Celsius fok is, hó nélkül. Ez az egy rassz ezt is túlélte!

Nevének megfelelően a „Triticale aggressive” rassz fő tápnövénye az őszi és tavaszi tritikálé. De néhány ritkább kenyérbúza fajtán is fellépett, és sajnos a tönke fajták közül az Mv Hegyes fajtát is kedvelte. Az alakort ugyanakkor ez a rassz egyértelműen nem károsította. Alakoron egyetlen alkalommal, 2016 során észleltünk rendkívül gyenge fertőzést Kakasszék mellett, de a fertőzés mértéke olyan gyenge volt, hogy mérni már nem lehetett. Távlatilag sajnos várható, hogy a sárga rozsda – ha nem is országos szinten – minden évben meg fog jelenni a búza állományokban. Ez év őszén is észleltük a kórokozó jelenlétét őszi búza és tritikálé árvakeléseken és helyenként október folyamán már fővetésekben is. Enyhe tél esetén a 2014. évi fertőzési szintet megközelítő erejű, országos szintű járvány is kialakulhat elméletileg.

Sárga rozsda és levélrozsda együttes fellépése tönke búza levelén

A búza félék leggyakoribb, de talán még a leginkább kevésbé pusztító faja a vörös vagy levélrozsda (Puccinia recondita). Ez a faj -5 Celsius fokos fagyot még elvisel, de ennél hidegebb télen eddig megbízhatóan kifagyott. Áttelelése ezért nem is gyakori, viszont a nyár eleji déli légáramlásokkal minden évben megbízhatóan érkezett fertőző uredospóra tömeg hazánkba. A kórokozó kerek, rókavörös pusztuláit csak a leveleken képezi. Teleuto telepei feketék, de az epidermiszt nem szakítják fel.

A levélrozsda ugyanúgy, mint a búzát károsító társai, rasszokra oszló populációkkal lép fel minden évben. A rasszok váltása itt is gyakori, bár e tekintetben az előzőekben tárgyalt két fajtól jelentős mértékben elmarad.

A levélrozsda elméletileg képes megfertőzni az alakort, de az elmúlt évek során említésre méltó fertőzést ezen a fajon sehol sem észleltünk. Tehát az alakor esetében levélrozsda fertőzéstől nem kell tartani. A tönke búza esetében már más a helyzet. Mind az őszi, mind a tavaszi vetésű /biotípusú/ fajták esetében lehetnek szélsőségesen fogékony fajták. Ez a fogékonyság akár erős, 30–35 %-os termés veszteséget is okozhat. Érdemes tehát a fajta tulajdonosnál, avagy a forgalmazónál érdeklődni a fajta növénykórtani adatai iránt. Míg a fekete és sárga rozsda esetében ez a szélsőségesen gyakori rassz váltások miatt értelmetlen, addig a levélrozsda esetében még használható.

 

Fuzáriózis

A kenyérbúza és főképp a durum búza esetében oly veszélyes és Uniós szinten is szabályozott fuzáriózis kérdésében szerencsére a hagyományos búzák konvencionális termesztésénél megszokottaknál jobb a helyzet. A Fusarium fajok döntően a kalászolástól a viasz érés kezdetéig veszélyeztetik a búza fajok kalászában a növekvő szemeket. Elsősorban a virágzás környékén van a fertőzésre való fogékonyság csúcspontja, de ez nem egy sarkalatos, egyedülálló és kiemelkedő fogékonysági esemény. Valójában a Triticum fajok fuzáriózis iránti fogékonysága a kalász és szem fertőzés tekintetében hosszú időn át fenn áll.

Fuzárium által fertőzött búzaszemek

A Fusarium fajok konídiumai (rosszabb esetben aszkospórái!) a kalászon landolnak és a felület mérete, minősége, valamint a szemektől való távolsága döntően meghatározza a fertőzés kiteljesedésének mértékét. Az alakor esetében kicsiny a felület, a kalász messze kiáll a levélzetből, gyorsan felszáradhat, vizet megfogó részek a kalászban nincsenek. Az alakor a fuzáriózis ellen egy masszív, morfológiai alapú védelemmel is rendelkezik. Ezt ugyan a nemesítők igencsak alábecsülik, de fuzáriózis miatt kritizálható alakor tételt eddig még nem igazán lehetett találni. Nyilvánvalóan a jó elővetemény, az esetleges tarlómaradványok tökéletes talajba forgatása, a kukorica elővetemény feltétlen kerülése is segíti a fuzáriózis elleni védekezést, de az alakor esetében problémára csak szélsőséges helyzetekben és évjáratban kell számítani.

A tönke búza esetében kissé más a helyzet: nagyobb kalászával, esetleges elágazásaival, hosszú toklászával mindenképpen könnyebb fertőzési terepet biztosít a Fusarium fajok számára. És sok esetben pl. a toklászokon meg is indul a fertőzés. csak éppen a szemek belsejébe már alig jut el. A tönke búza igencsak jó és fontos rezisztencia forrás mind a kenyér-, de főleg a durum búza nemesítők részére a fuzáriózis elleni rezisztencia nemesítésben. Sok esetben a tarka, a pelyva levelekre durván kiterjedő fertőzések esetében is a tönke búzák minimális, vagy legalábbis elfogadható mértékű fuzárium fertőzöttséget érnek el. Tehát a tönke búzák (hacsak nem tesszük őket lehetetlen körülmények közé) alig, vagy csak kevésbé fogékonyak a fuzáriumos kalász fertőzés iránt.

Nyilvánvalóan az alakor és tönke búza fajok, fajták termesztésének a növénykórtani veszélyeztetettség mértékén felül még sok egyéb vonatkozása van, amelyet a termesztőknek figyelembe kell venniük az adott fajta termesztése során. Fontos, hogy a termesztők legyenek tisztában a termesztett fajta minden tulajdonságával. Ez vagy megtalálható a nemesítőnél, vagy a forgalmazónál, vagy még kiderítésre vár. Sajnos a rasszra specifikus fajta adatokat hazánkban még a konvencionális termesztés során sem lehet elérni, mivel ezek az adatok nem születnek meg. Mire egy kutató beazonosítaná az adott rasszt, addig már 3 újabb végigment a termesztő felületeken. De a tönke, és főképp az alakor termesztésénél ez jelenleg még nem okoz sarkalatos növénykórtani problémákat.

Védekezési lehetőségek

A vírusos betegségek ellen hatékony kémiai védelem nincs. Védekezni a vektor szervezetek ellen lehet, amelyet ökológiai termesztési feltételek mellett a kémiai védelem nélkül nem lehet kivitelezni. Így marad az agrotechnikai védelem (hazánkban a fajta-elismerés követelményrendszerében nem vizsgálják a gabona vírusok iránti fogékonyságot, így független forrásból származó adat sincs erre). Minden olyan tényező, amely az ősz folyamán megnyújtja a vektorok tevékenységének idejét, az potenciálisan segíti a vírusos fertőződést. Kerülendő a korai vetés, valamint a káros szomszédság. Általában ez minden Triticum faj esetén hatásos.

A lombozatot támadó betegségek és a fuzáriózis ellen a monokultúra és a káros szomszédság (gabona árvakelés, gabona elővetemény, kukorica elővetemény) kerülése már önmagában sokat számít. A fajták fogékonysága (még ha az adatok konvencionális termesztésből származnak is) fontos szempont, a közepesnél fogékonyabb fajták kerülése már önmagában a legtöbb évjáratban elégséges.

A levélbetegségek (ide értve a rozsdákat is) ellen van lehetőség az ökológiai termesztés feltételrendszerében is korlátozott kémiai védelemre. Fontos, hogy ezzel a ritka lehetőséggel csak indokolt esetben és nagyon jó időzítés mellett éljünk.

A helyes fajtaválasztás, az agrotechnikai védelem helyes alkalmazása (beleértve az egyes kórokozók számára potenciálisan előnyös termőhelyek figyelembe vételét is!) ez esetben is elengedhetetlen. Ugyanakkor ez ellen a kórokozó csoport ellen van engedélyezett lehetőség a növényvédő szerek korlátozott használatára.

A kalászosok lombvédelmére az ökológiai termesztés követelmény rendszerében alapvetően 3 hatóanyag használata engedélyezett.

Kéntartalmú készítmények: A kén, illetve a levegőn történő oxidációja során keletkező kéndioxid a legtöbb gombára negatív hatással van. Elméletileg minden, a növény felszínén található gombát képes lenne elpusztítani, de ehhez akkora koncentráció kellene, amely a növényi felületet is elpusztítaná. Gyakorlatilag a lisztharmat ellen használható fel eredményesen. A lisztharmat esetében is célszerű, ha jó időzítéssel segítjük a kezelés hatékonyságát. A lisztharmat kedveli a meleg, párás körülményeket és a sok fényt. A gomba konídium láncainak megnyúlásához sok fényre van szükség. Ilyenkor a gomba micéliuma a levelek felszínén hófehér, a sok konídiumtól szinte „porzik” és dohos szagú az állomány. Az öreg, sárgás színű micélium és a még öregebb, a micélium szövedékben képződött, mákszemre emlékeztető kazmotéciumok miatt „koszos” szövedék kezelése már szinte felesleges, csak „vérbosszú” gyanánt képzelhető el. Mire ezek az állapotok kialakulnak, a lisztharmat szövedék alatt sokszor már el is hal a levél felszíne. Viszont a friss, fehér, porzó lisztharmatot a terjedés első harmadában bármely kén készítménnyel eredményesen vissza lehet szorítani.

Fontos szempont, hogy a lisztharmat döntően alulról felfelé terjedő kórokozó, így a készítményt az adott időpontban lisztharmattal fertőzött felületre kell eljuttatni. Ez esetleg fentről számítva a 4–5. levélszint is lehet. Fontos ilyenkor a kiváló kijuttatási technika (speciális szórófej, légzsákos rásegítés, stb.).

Réztartalmú készítmények: A különböző réz hatóanyagú készítmények szinte minden lombbetegség ellen hatásosak. Teljes mértékben nem fogják vissza a legtöbb kórokozó terjedését, de a rézzel kezelt felületeken sok kórokozó spórái csírázás során elpusztulnak. A hatás a foltbetegségek (Septoria, DTR) esetében nagyobb, rozsdáknál és fuzáriózisnál kisebb. Fontos figyelni arra is, hogy a réz is csak kontakt készítmény, így azok a felületek, amelyek a kezelés időpontjában még nem voltak kifejlődve, vagy a kezelés nem érte el őket, azok teljességgel védelem nélkül maradnak.

Oxidatív készítmények: Ebbe a csoportba gyakorlatilag a SteriClean sorolható. Ugyanúgy teljességgel kontakt készítmény, mint a kén és a réz hatóanyagú szerek. Hatása gyors, de gyorsan el is múlik. Minden gombát elpusztít az általa kezelt felületen, kivéve a lisztharmatok kitartó képleteit, a kazmotéciumolat, illetve a növényfelület alatt lévő gomba szövedéket. Használata után nem marad hátra semmilyen tartós, fungicid hatással bíró növényi felület, így használata csak többszöri ismétlés esetében ad megbízható, bár sokszor totális mentességet nyújtó eredményt. Erre kertészeti felhasználásban már vannak adatok.

Összegzésképpen elmondható, hogy az alakor és tönke búza fajok esetében a termesztésnek ökológiai termesztési feltételrendszer esetén egyedül a tönke esetében lehet számottevő kockázata. Ezt a fajt a termesztett fajta függvényében több, a lombozatot károsító betegség is veszélyeztetheti. A helyes fajta választással és az agrotechnikai védelemre való támaszkodással ugyanakkor ez a faj is alacsony kockázattal termeszthető.

Hertelendy Péter

Agrofil-SzMI Kft.